Merengő a szerencséről
Nagyon ritkán lottózom. Amikor viszont úgy határozom, hogy igen, tiszta meggyőződésem, hogy nyerni fogok. Pedig nem nyertem még. Egyszer, még évekkel ezelőtt lett egy két találatosom, mégis minden alkalommal, amikor leadok egy szelvényt, a nyertesek nyugalmával lépek ki az otthonomhoz legközelebb eső, szűk, kocsmahangulatú helyiségből.
Szapora léptekkel közelítek a lottózóhoz. Belépve a lottószelvényeket tartó pódiumhoz fordulok, és kiemelek belőle egy rózsaszín, piros, zöld színekkel ívelt szelvényt. Kis táskámból előkeresem, a kedvenc kék tollam… ez kulcsfontosságú mozzanat, mert más toll annyira nem lehet szerencsés, mint a sajátom. Az első mezőre emelem a tekintetem, és sorra jelölöm be az általam nyertesnek vélt 5 db számot. A stratégia az, hogy beikszelek 2 szerencseszámot, és a többi három számra aszerint esik választásom, amit éppen a tollam hegye „hív”. Ezen általában hezitálok egy keveset. A Joker-számokat sosem kérem. Végül visszateszem a retikülöm mélyére a tollat, és elsétálok a kasszáig, ahol rendre elkérik a személyim. Ezen mindig elmosolyodom, mert 26 évesen azért ez jól esik a lelkemnek, bár egy egyszerű melegítőben, félig kócos hajjal valóban elég gyermekképű vagyok. A szelvény leadása sikeresen megtörtént. Hazafelé pedig azon merengek, hogy a megnyert összeget hogyan, s mibe fektetném.
Érdekes dolog ez a lottózás. Valójában egy szerencsejáték, s mint olyan sokaknak egy függőség. Számomra viszont valami teljesen más. Nem űzöm rendszeresen, sosem tudom, mik voltak az előző hét nyerőszámai, vagy hogy épp mennyi a nyeremény, bár az igazat megvallva ez utóbbit azért mindig leolvasom a tábláról. A lottózás számomra inkább kicsit olyan, mint egy mese alkotása, ami, talán, ha eléggé hiszem benne, valósággá válik, ha pedig mégsem, akkor megmarad egy kedves mesének.
Bármennyire is igyekszünk tudatosan élni, örülni mások sikerének, mindenkinek van olyan pillanata az életében, amikor átfut az agyán a gondolat, hogy valaki, valami kapcsán milyen szerencsés, s abból a helyzetből a másiknak mennyivel könnyebb helyzete van, mint nekünk. Mit nevezünk szerencsének? Nyerni a lottón, kétségkívül nem szerencsétlenség. Viszont úgy vélem, hogy rengeteg olyan apró, mindennapi szerencse van, amelyek talán el is kerülik a figyelmünket, vagy épp sosem szerzünk tudomást arról, hogy milyen szerencsénk is volt. Szerencse, hogy épp oda születünk, ahová; hogy épp jókor vagyunk jó helyen az élet adott pillanatában, hogy megismerkedünk életünk legmeghatározóbb személyeivel; vagy épp, hogy elkerülünk, akár tudtunkon kívül egy nagy balesetet. Szerencse, ha csak majdnem estünk el, ha csak majdnem locsolt le az autó az esőben, ha éppen nem áztunk meg a nyári viharban vagy, ha pont elcsíptünk egy jó időt a nyaralásra.
Vajon mi a jobb: egyszer nagyon szerencsésnek lenni, és nyerni egy játékban nagy összegű nyereményt, vagy egész életünkben sok-sok apró mozzanatban szerencsésnek lenni? Igazságot kereső szívem úgy hiszi, hogy mindannyian egyforma mennyiségű szerencsében részesülünk önmagunk sorsához és történetéhez mérten. Kinek sok apró, kinek kevés, de nagy szerencse jut. Aki, pedig nem is hiszi, hogy a szerencse természetéhez köze lenne, az is kap, csak épp kevésbé látható, látványos módon.
Ki szerencsének, mások sorsnak, őrangyalnak, karmának nevezik. S a valóságban bármi is lapul ezen kis élettörténések mögött az bizonyos, hogy mindannyian osztozunk benne, de ki-ki más szeletet kap belőle, s a sajátjának előnyeit kell megtanulnia szeretni, a hiányosságait pedig elfogadni. Talán épp ezen hosszú gondolatfűzér szolgál annak alapjául is, hogy ne kifogásokat keressünk, hanem tudatosítsuk a saját egyensúlyunkat, s ahol számunkra kevesebb jutott, ott munkával, elhatározással, szívvel és kitartással alkossunk, építsünk napról napra.
